search
top

Szamos Rudolf Kántor a nagyvárosban


Szamos Rudolf Kántor a nagyvárosbanÉjjel negyed tizenkettőkor, amikor Sátori, Csupati és Kántor társaságában beült a rendőrkapitányság udvaráról induló riadó-autóba, hogy a város egyik parkjában tanyázó vándorcirkusz-hoz hajtson, még nem sejtette, milyen sorsfordulót hoz számukra Leó, a cirkusz szelídített berberoroszlánja.
A korszerű lakókocsikkal körülvett hatalmas sátor bejáratánál az igazgató fogadta őket.
Az esti előadás félórája ért véget. A közönség már szétszéledt.
Néhány lépéssel az igazgató mögött, a sátor és a lakókocsik közötti sikátor torkában, a cirkusz alkalmazottainak egy csoportja izgatottan tárgyalta az eseményeket.
A külföldi társulat európai turnéja során jutott el ebbe a magyar városba. Terveik és plakátjaik szerint még három előadást tartottak volna.
Az igazgató a kezét tördelte és németül hadarta mondókáját. Sátori néhány másodpercig hallgatta, majd kérte a direktort, beszéljen lassabban, mert egy kukkot sem ért az egészből, holott mindeddig azt hitte, tűrhetően beszéli a német nyelvet. Ekkor a háttérből előlépett egy férfi, és tört magyarsággal magyarázni kezdett.

A könyv tovább olvasásához és letöltéséhez be kell jelentkezned. Nem vagy még tag? Regisztrálj Most!


Nevezz Most!
Szavazz:
(Nincs szavazat)

Szólj hozzá

top