Rejtő Jenő Vanek Úr Párizsban

Sába Királynője az asztalnál ült, és borotválkozott. De szokott káromkodni és pipázni is, ami
királynőknél igazán ritkaság.
Káromkodásra feltétlenül okot szolgáltatott a zsilettje. Ugyanis ez az egyetlen fegyver a
világon, amely akkor veszélyes igazán, amikor elkopott az éle. Ilyenkor roncsolja, töri a bőrt,
mindössze a szőr iránt nyilvánít némi kíméletet.
A fentiek után bizonyára minden olvasó előtt kétségtelen, hogy Sába Királynője férfi.
Hogyan lehet egy királynő férfi?
Mondjuk, ha úgy hívják, hogy Sába István, és a Sába név eszébe juttatja csúfolódó ismerőseinek
a róla elnevezett királynőt.
Erről az ókori hölgyről még La Grenelle erődjében is hallottak.
Sábának nem kellett volna a csúfolódást tűrnie, mert mindenki tudta, hogy tavaly Marokkóban
megverte a kantinost, akit előtte még soha senki nem tudott megverni, csak az Úristen, mert a
fél szemére hályogossá tette.
Sába tehát alaposan rácáfolt a csúfnevére. Azonban kerülte a kötekedést, és egy gúnynév miatt
nem mászott bajtársai képére. Valaha Sába István a kecskeméti színtársulattól érkezett
egyenesen Brestbe, anélkül, hogy a „Vízkereszt” című előadást lemondta volna.
Színész volt.
Nagy csontú, mély hangú, jó kiállású fiatalember.
Valamikor nagy jövőt jósoltak neki a pályáján. És most itt ül az idegenlégió egyik helyőrségében,
a legénységi hálóterem hosszú asztala mellett, ahol néhányán borotválkoznak.
Reggel bizottság érkezett Marokkóból Collidon kapitány vezetésével, hogy vizsgálatot tartson
a tragikusan elhunyt Bradieux nevű közlegény ügyében. Ezért borotválkozott Sába. Ő is tanú,
és még hárman.
Nem nagy öröm.
- Ezek is micsoda újmódi dolgok - mondja az egyik őrvezető a másiknak. - Hogy egy ilyen
Bradieux kölyök meghal ebben az istenverte garnizonban.
- Mindenkinek lesz annyi esze - felelte elég hangosan a másik altiszt -, hogy nem mártja be az
őrmesterét. Közlegény sose jártassa a száját felettesére. Aki bajba keveri az altisztet, annak
nem kell egy évig várnia itt a légióban, hogy valami nehéz szolgálatot sózzanak rá.
Ezt jó hangosan mondták, nehogy a borotválkozó tanúk figyelmét elkerülje.
...Sába csak húzogatta a régi pengét, és torzképekkel igyekezett megfelelően feszült állapotban
rögzíteni az arcbőrét.
Ott ül a közelben Manuel is. Ő nem tanú. Inkább áldozat. Öreg spanyol, az arca igen finom.
Szinte régi festménynek tűnik, az előkelő, hosszú keskeny kecskeszakállal, kétfelé hegyesedő
bajusszal. A szenvedés a Szaharában, a légió nehéz szolgálata mintha csak fokozták volna
külsejének főúri finomságát. Elefántcsontszínű magas homloka, beesett halántéka, de még az
is, amikor verejték gyöngyözik az arcán, ha fáradtan lehunyja - a lovagkorral kihalt öreg
várurakra emlékeztetettek.
Nagyon szerette ezt a kölyöknyi Bradieuxt, aki meghalt.
Most ugráló léptek kopognak a folyosó kőkockáin!
A Pojác!
És máris ledobban az illető, pontosan a lábhegyére, mint valami híres balettáncosnő, ha befejezi
a szólóját.
És azt mondja: „Hopp!”
A következő pillanatban, fütyülve és dzsiggelve eldobja magáról a derékszíjat, a sapkát, és egy
ugrással követi a holmikat!... Máris az ágyán van, és zubbonyát gombolja.
Közben csak úgy hasít a fütyülése!
Örökké vidám, táncol és ugrál.
Ez a Pojác!
Ő is díszruhába öltözik, mivel szintén tanúkihallgatásra megy.
Elszakíthatatlan jókedvével ő tartja a lelket itt az emberekben, mert időnként akkorát nevet,
hogy belerezdül valamennyi ablaküveg.
Többen is vele nevetnek. Mintha kis szellő fújna a sivatag felől, élénkség röppent a Pojáccal a
fülledt helyiségbe.
Másodpercek, alatt öltözik! Feldobja a sapkát, és elkapja fejjel, magára szedi a díszruhát, és
villámgyors, roppant ugrással máris Sába mellé ül. Ezzel nem viccel. Voltaképpen Manuel
egészítette ki hármassá Sába és a Pojác barátságát. Különböző nemzetiségű, természetű és
korú emberek barátkoznak itt össze a távoli La Grenelle helyőrségben, a Szahara fészkes
közepén. A Pojác orosz volt, és Gorcsev Ivánnak hívták. Manuel spanyol, és Sába, a Királynő,
magyar.
- Ide hallgass - súgta Manuelnek a Pojác -, szedd össze magad egy kicsit. Lehet, hogy rövidesen
szükséged lesz minden erődre, öreg Manuel. És az ilyen vén lovag mutassa meg a légiónak,
hogy nem könnyű kibabrálni vele...
- Nem érdekel... Mi közöm a légióhoz? Bradieux-t nem adja vissza senki!
Sába a szemével az ajtó felé intett.
Kezdődik! Egy őrvezető megáll az ajtóban, és nagyot rikkant:
- Vigyázz! Kihallgatásra! Sába! Previente! Maturek! Gorcsev! Utánam!
A négy tanú elindult az őrvezető mögött.
A két másik altiszt egykedvűen ott állt az ajtóban.
- Végre is - mondta az egyik káplár a másiknak - semmi sem történt. Nem az első eset, hogy
valaki Afrikában hőgutát kap.
- Én csak aszondom - válaszolta a másik -, hogy aki itt Afrikában bemártja az őrmesterét, hát
az megütheti a bokáját.
Csak most érkezett díszruhában a vizsgálat főszereplője. Borodin őrmester! A két altiszt,
némán tisztelgett, az őrmester visszaköszönt és továbbment.
Lassú, visszhangzó kongásokkal elnyelte lépteit a hosszú folyosó.

A könyv tovább olvasásához és letöltéséhez be kell jelentkezned. Nem vagy még tag? Regisztrálj Most!

Szavazz:

(Nincs szavazat)