Rejtő Jenő Pokol a hegyek között
Rejtő Jenő Pokol a hegyek között
A kocsmában hirtelen csend lett.
Egy másodperccel előbb még mindenfelől vidám beszélgetés, vendéglői moraj olvadt össze,
különböző asztalok felől egyesülve. Kacagás, pohárcsörgés, egy-egy élénk felkiáltás rikított
csak ki az egyhangú zsongásból. Azután hirtelen csend lett. Az arcok kedvtelen kifejezésre
ernyedtek, az emberek megmozdultak a székeiken, és kelletlenül elfordultak az ajtó irányából,
némelyik töltött vagy ivott, hogy áthidalja a kínos szünetet.
A változást a vendég idézte elő, aki most lépett be. Ő is észrevette a hirtelen változást, mert
egy lapos, rosszindulatú pillantással, mogorván szétnézett, miközben becsukta az ajtót. Egyik
asztaltól a másikig járt ez a szúrós tekintet. Akivel éppen szembenézett, az elfordította a fejét
vagy fütyörészve a mennyezetre bámult, esetleg a poharához nyúlt.
A jövevény kissé bizonytalan léptekkel megindult a söntéspolc felé. Egyszer még féloldalt
fordult és megállt, két hüvelykujját a revolverövébe akasztva, előredüllesztett mellel, kihívóan,
ajkbiggyesztve, azután egy imbolygással meglazult ez a merev tartása és továbbment, mint akit
valami láthatatlan kéz meglökött; előredülöngélt a bádogasztalig.
- Whiskyt... - bökte ki rekedten.
Hiller, a kövér, nyájas vendéglős, úgy megváltozott, mintha kicserélték volna. Barátságos
gyerekarca merev lett, néhány rövid, gyors mozdulattal betöltötte és letette az italt a jövevény
elé.
Ez gyorsan felhajtotta az italt, megtörölte a száját, és közben ismét körülnézett. A beszélgetés
már megindult az asztaloknál, de halkabban és vontatottabban. Az ajtó mellett ülő cowboyok,
akik az új vendég érkezéséig kártyáztak, most ismét leosztották a lapot. A postamester hörpintett
az italából, azután odafordult az asztalnál ülő favágókhoz. Ezeket a vegyeskereskedő
hozta be Hillerhez egy áldomásra, mert lejöttek a hegyekből, hogy ellássák magukat néhány
takaróval meg fejszenyéllel.
- Miről beszéltünk...? - kezdte halkan a postamester.
A különös jövevény egyszerre minden látható ok nélkül hangosan felkacagott, azután előhúzott
egy cigarettát, és háttal a polcnak, két könyökére támaszkodva, megvetően, lebiggyesztett
szájjal fixírozta a vendégeket.
Errefelé Winstonban nem maradhat meg sokáig a gyáva ember, de kihívó viselkedéssel bárki
emberfia megjárhatja, ha Hillernél, a „postakocsi” vendéglőben próbálkozik ilyesmivel. Ez az
ember mégis olyan nyílt megvetéssel, gúnyos mosollyal, cseppet sem leplezett kötekedő
szándékkal állt ott, hogy csak igen gyáva emberek tűrhették szó nélkül a nyegleségét.
A könyv tovább olvasásához és letöltéséhez be kell jelentkezned. Nem vagy még tag? Regisztrálj Most!
Rejtő a legnagyobb