Karl May
Karl May
KARL MAY
A legtitokzatosabb írók egyike: életének, sorsának legfontosabb körülményeit ma sem látjuk
tisztán; regényeinek példátlan sikerére ma sincs magyarázat.
Nem is olyan régen élt. Jóformán a kortársunk. A múlt század közepe táján született, 1842-
ben, és e század elején halt meg, 1912-ben. Életének kerek hetven esztendeje alatt temérdek
regénnyel szórakoztatta olvasóit - és bőszítette kritikusait. Életéről annyit tudunk bizonyosan,
hogy egy szegény német takácsmester ötödik és legfiatalabb gyermeke volt. Négy
leánytestvérével együtt ugyancsak kivette részét a szülői ház nyomorúságából. Hiába végezte
el a tanítóképzőt, hiába vállalt tanítói állást, sokáig a legnagyobb nélkülözések közepette
tengődött, és csak életének második felében köszöntött rá a jólét, hogy aztán ne is hagyja
cserben haláláig.
Regényeinek örök életű hőseiben hasonlóan kalandos életet élt - ha ugyan hihetünk a korabeli
támadó cikkeknek és saját visszaemlékezéseinek. Csakhogy egyikben sem bízhatunk igazán.
Ellenségei eltúlozták bűneit, ő maga eltúlozhatta erényeit. Ám ha el is vesztek a hivatalos
akták az idők folyamán, a támadásokból és védekezésekből kihámozható, hogy az ifjú Karl
May annak idején a rendőrséggel is összeütközésbe került. Lopásokat, csalásokat olvastak
fejére, elítélték, és a többször is visszaeső bűnös csak harminckét éves korában szabadult meg
véglegesen a börtönöktől.
Vajon a nyomor késztette a bűntettekre, vagy az egész csak kitalálás volt, amolyan rosszízű
reklám?
Annyi bizonyos, hogy könyveinek sikerét nem is növelték, nem is kisebbítették az életéről
szóló mendemondák.
Kaján ellenségei legnagyobb "bűne" gyanánt éppen írói munkásságát emlegették.
"Lopásokat", "csalásokat" olvastak a fejére, akárcsak a rendőrség. Hol regényeinek
hitelességét vonták kétségbe, hol bizonytalan, vallásos eszmefuttatásait boncolgatták,
kezdetleges írói megoldásait állították pellengérre, regényeinek "tartalmatlanságát",
kalandjainak monoton ismétlődését hibáztatták. Késői támadói valósággal "háborús bűnöst"
láttak benne - hiszen Karl May német volt, regényeiben a felsőbbrendűnek rajzolt hősök
hangsúlyozottan németek, és jól tudja azt minden történelmet tanuló gyerek, hogy éppen a
német felsőbbrendűséget hangoztatva ütötte fel a fejét a háborút kirobbantó nácizmus is. Ily
módon a regényben olvasott indián csaták teméntelen halottja és a háború borzalmas
öldökléseinek képe egybeolvadt az emberek emlékeiben, és indokoltnak tűnt a vád, hogy May
a német fasizmus előfutára. Érthető volt a vád, mégis alaptalan. Karl May nem bujtogat
gonosz indulatokra, nem botránkoztat meg, és nem is rémiszt el - éppen írói gyengéi mentik
meg ettől.
Kiheverte hát ezt a támadást is. Úgy látszik, művei jobban állják az idő próbáját, mint a
kritikusokét.
S ez az érthetetlen benne. Érthetetlen - de talán mégis megmagyarázható.
Karl May páratlan fantáziájú író, akiben a civilizált élet közepette - sőt annak ellenére is -
újraéledt a népi mesélők gátlástalan, széles elbeszélőkedve. Jellemábrázolással,
környezetfestéssel, szerkezeti arányokkal ugyan nem sokat törődik. Műveiben a
cselekményesség uralkodik, kaland kalandot követ, amelyek csak lazán kapcsolódnak
egymáshoz, jóllehet a kalandok sorozata és a hősök ismétlődő megjelenése végül is a teljesség
látszatát kelti.
E regények világa igen egyszerű. Jó és rossz harca folyik benne, és semmi kétség, hogy
melyik győz. Hiszen a Jó ügyét jó szándékú, igazságszerető, gáncs nélküli hősök képviselik,
akik ráadásul nagyszerű lovasok, utolérhetetlen céllövők, acélizmú verekedők, és végül
ravaszak is a jó ügy érdekében. Ellenségei a rosszaknak, akik elszánt, véres kezű banditák, ám
a düh és a gonoszság rendszerint vakká teszi őket, és hiába menekülnek meg újból és újból az
igazságosztók keze közül, végzetük mégis utoléri őket.
Mi tagadás, ebben a regényes világban a testi erő törvényei uralkodnak, és ha úgy tetszik, hát
írói gyengeségre vall ez az egyszerű regénybeli világ is, mégse feledhetjük, hogy Karl May
mindig a jónak a pártjára áll, hogy mindig az elnyomottak igazát hirdeti, és ha egyszerű
eszközökkel is, de olyan hősöket rajzolt, mint Winnetou, a világirodalom legnépszerűbb
indiánja, a prérik gáncs nélküli lovagja, vagy Old Shatterhand, Kara ben Nemszi (akikben
elképzelt önmagát rajzolta meg) és a többi, színes regényeinek sokfajta nevű, de egyívású
hősei.
Old Shatterhand
S jó, ha tudjuk, Karl May halála óta a róla elnevezett könyvkiadó gondozza könyveit,
javítgatja és sajtó alá rendezi a világ minden nyelvén megjelenő köteteket. Az elmúlt fél
évszázad alatt nem kis munka hárult erre a kiadóra. A regényekben olvasható
kalandsorozatokat újra meg újra átrendezte (Karl May is megtette még életében), helyesbítette
a szerző földrajzi, néprajzi tévedéseit, hitelesebbé tette tájleírásait, egyszóval okkal-móddal
megpróbálta ezeknek a nagy sikerű históriáknak irodalmi értékét is növelni. Így aztán érthető,
ha a különböző nyelvek fordítói még nagyobb szabadsággal nyúltak az eredeti szövegekhez.
Így tettünk mi is: anélkül, hogy az eredeti Winnetou-regény varázsát megtörtük volna,
kurtítottunk, és összevontunk benne, ahol kellett. Jogunk volt hozzá, hiszen May soha nem
jelent meg Magyarországon másképpen, mint rövidítve.
Akárcsak Az Ezüst-tó kincsének legutóbbi magyar kiadásában, itt is hozzáértő és óvatos
kézzel gyomlálgattuk ki mindazt, ami kínos érzéseket kelthet, vagy félreértésekre adhat
alkalmat. Eltűntek a német felsőbbrendűség esetlen hangoztatásai, a túlzóan vallásos
eszmefuttatások, a terjengős párbeszédek, és megmaradt a hamisítatlan mayi romantika: a
szép vadászatok, az izgalmas vágták, a nagy indián csatározások, a hegyen-völgyön való
üldözések romantikája.
Aki felnőtt fejjel olvassa ezeket a regényeket, igazat ad May kritikusainak és támadóinak.
De hát ugyan ki olvassa Karl Mayt felnőtt fejjel? Talán csak az, aki rövid időre visszaálmodja
gyermekkorát. S úgy vagyunk vele is, mint gyermekkorunkkal: ha már kinőttünk belőle,
gyorsan elfelejtjük az indiánosdi izgalmas lopakodásait, a dühös és mégis ártatlan
verekedéseket, a pózolások, álmodozások, ábrándozások és a féktelen, leküzdhetetlen
kalandvágy hosszú korszakát. Felnőtt fejjel bizony könnyen elfelejtjük, hogy ez a hosszú
korszak magát az életet jelentette valamikor, és hogy bennünk az elképzelt és a tapasztalt
világ képei oly gyönyörű módon fonódtak egybe.
Egyszerű világ a gyermekkor világa. Jó és rossz élesen különválik benne, és semmi kétség,
hogy a jó győzedelmeskedik rendszerint a testi erő és az ügyesség fölényével.
Még sincs senki, aki megtagadná vagy szégyellné a gyermekkorát.
Ezért pereg le hát a kritikusok, a felnőtt fejjel bírálók minden támadása May műveiről! Hiszen
ő az ifjúság írója, és csakis az ifjúságé. Az ifjúság agyával gondolkodik, az ifjúság szemével
lát, úgy álmodozik, kéjeleg és mesél, ahogy az ifjúság tenné. Nem akar, nem is képes
másképpen. Statisztika készült róla, hogy a kezdeti általános érdeklődés vihara hogy csitult el
lassanként, hogy Winnetou, Old Shatterhand, Jaguár apó, Kara ben Nemszi és a többi Mayhősök
csodás kalandjai hogyan "süllyedtek" évről évre egyre alacsonyabb korosztályok felé,
mígnem rátaláltak hűséges, lelkes kiskamasz olvasóikra.
Az ő világuk és May világa - ugyanaz.
A turisták, akik eljutottak Drezdába, és kellően megcsodálták a világhíres képtár káprázatos
műkincseit, ha idejükből futja, megnézik a Karl May Múzeumot is. Ki lopva settenkedik
odáig, ki nyíltan tudakozódik az útirány felől...
Szép nagy épület a Villa Shatterhand, Karl May hajdani lakóháza. Gazdájának jólétéről
tanúskodik ma is - s nem jut eszébe senkinek, hogy a hajdani börtöntöltelék, szegény tanító
jólétének becsületes forrásaiban kételkedjék.
A lakóház ma már múzeum. Látogatói csillogó szemmel, izgatottan lépik át az ajtaját.
Úgy forgolódnak ennek a különös múzeumnak romantikus csecsebecséi között, ahogy Karl
May regényeit olvasták valamikor: játékos kedvvel, önfeledten. Megbámulják a Henrykarabélyt,
az "ezüstpuskát", a tolldíszeket, a békepipákat, s noha mindenki jól tudja, hogy az
író csak késő öregkorában jutott el indiánregényeinek színhelyére - e percekben senkinek sem
jut eszébe, hogy e tárgyak valódiságában kételkedjék.
Karl May a legtitokzatosabb írók egyike. Olyan regényeinek világa is, mint ez a múzeum.
Csodálatos zseb. Egy kisdiák zsebe, amely tele van golyóval, zsineglasszóval, csúzlival,
dróttal, radírból faragott pecsétnyomóval és cérnaorsó pisztollyal - és ugyan kinek jutna
eszébe, hogy haszontalan limlomnak nevezze ezt a sokféle kincset?
