David Herbert Lawrence Lady Chatterley szeretője

Korunk eredendően tragikus, éppen ezért nem akarjuk tragikusnak látni. A világkatasztrófa utáni romokon élünk, s építgetjük új kis hajlékainkat, istápoljuk új kis reményeinket. Kemény munka: sima út nem vezet a jövőbe, kerülőket kell tenni, akadályokon kell átvergődni. Élni kell, még ha reánk szakadt is a mennybolt.
Többé-kevésbé így látta ezt Constance Chatterley. A háború forgószélként dúlta szét az életét. Fölismerte, élni kell, és okulni.
1917-ben ment feleségül Clifford Chatterleyhez, amikor hazaengedték egyhavi szabadságra. Egy hónapig voltak együtt. Akkor Cliffordot újra behajózták, és útnak indították Flandriába, ahonnan hat hónappal később úgyszólván darabokban került vissza Angliába. Constance, a felesége huszonhárom éves volt, Clifford huszonkilenc.
Bámulatosan ragaszkodott az élethez. Nem halt meg: testének diribdarabjai összeforrtak vala-hogy. Két évet töltött kórházban, akkor gyógyultnak nyilvánították, s visszatérhetett az életbe, de testének alsó fele, csípőtől, mindörökre béna maradt.
1920-at írtak. Clifford és Constance hazament Wragby Hallba, a “családi fészekbe”. Idő-közben meghalt az apja, és Clifford baronet lett, Sir Cliffordnak szólították, Constance-t pedig Lady Chatterleynek. A Chatterleyk meglehetősen elhagyatott házában s eléggé szűkös jövedelemmel kezdték meg házaséletüket és a háztartást. Clifford nővére másutt telepedett meg. Közeli rokon nem volt több. Az elsőszülött fivér elesett a háborúban. Örök életre meg-nyomorítva, s tudva, hogy gyermeke nem lesz, Clifford azzal a szándékkal tért meg a füstös Közép-Angliába, hogy fenntartja a Chatterley nevet, ameddig lehet.
Nem volt egészen elesett. Kerekes székével szabadon közlekedett a házban, s volt egy kis motorral fölszerelt rokkantkocsija is, amellyel óvatosan körbejárhatta a kertet meg a szép, mélabús parkot; ez utóbbira igen büszke volt, bár egy világért nem mutatta volna.
Mivel oly sokat szenvedett, eltompult valamelyest a szenvedésre való képessége. Élénk kedélyű maradt és vidám, mondhatni virgonc; az arca egészséges pirospozsgás, sápadt-kék szeme kihívó, eleven. A válla széles és erős, a keze hatalmas. Drága ruhát és elegáns Bond Street-i nyakkendőket hordott. Mégis, figyelő tekintetében ott ült a nyomorékokra jellemző tétova üresség.
Olyannyira közel volt egyszer a halálhoz, hogy amije megmaradt, azt csodálatosan értékesnek tudta. Szeme aggodalmas csillogásán meglátszott, milyen büszke, hogy lám, túlélte a nagy megrázkódtatást. Igen, de mivel olyan súlyos sérülést hevert ki, elenyészett benne valami, érzéketlenné vált bizonyos értelemben.

A könyv tovább olvasásához és letöltéséhez be kell jelentkezned. Nem vagy még tag? Regisztrálj Most!

Szavazz:

(Nincs szavazat)