Darren Shan A pokol hősei
Darren Shan A pokol hősei
- Hiányzik Cal - mondja Dervish. - Gyerekkorunkban sokat civakodtunk, ahogy általában a
testvérek, de mindig számíthattunk a másikra. A barlang szájánál heverünk, a tűző délutáni naptól védetten gyönyörködünk a kopár táj látványában.
- Fura - kuncog Dervish. - Azt hittem, én halok meg elsőként. Az életmódom, a sok veszély, amit vállaltam... Biztos voltam benne, hogy fiatalon és nem éppen kellemes módon halok meg, Cal pedig megéri akár a kilencven évet is. Hát nem különös, miként alakultak a dolgok?
A Dervish mellkasának bal oldalán tátongó lyukat bámulom. Vér szivárog belőle, és még a
csontjait is látom belül.
- Aha - mormogom. - De bizony az.
Dervish megmoccan, és az arca rögtön eltorzul a fájdalomtól. Rettenetes kínokat áll ki, de már nem kell sokáig szenvednie. A bácsikám azelőtt is rossz bőrben volt, hogy megtámadtuk volna a démonok seregét. Most, a pokoli kitérő után már nincs sok hátra neki. Vége van, és ezt mindketten tudjuk.
Ezért jöttünk fel ide a barlang mélyéből: a felszínen, tiszta levegőt lélegezve akart meghalni.
- Emlékszem egy nagy veszekedésünkre - folytatja Dervish -, amire nem sokkal azután került sor, hogy Cal elvette az anyádat. Azt követelte, hogy hagyjam ott a Tanítványokat, házasodjak meg én is, csináljak gyerekeket, és éljek normális életet. Bolondnak tartott azért, amit műveltem.
- Nem tévedett - gúnyolódom.
- Már megint ugratsz... - Dervish arca görcsbe rándul, vércsík folyik le az állán.
A könyv tovább olvasásához és letöltéséhez be kell jelentkezned. Nem vagy még tag? Regisztrálj Most!
