A telefonhívás nem ért váratlanul.
Beleszóltam:
- Halló!
A vonal másik végén ismerős, mély hang üdvözölt.
- Isten éltessen, Carlo!
- Igazán köszönöm. Ma nekem... holnap neked jár Ezer pofon ajándékba - vágtam
vissza, és biztosra vettem, hogy a másik kellő humorérzékkel fogadja.
- Táncoltál Charlestont a születésnapodon? - kérdezte a hang.
- Életemben kétszer táncoltam charlestont, egyszer filmen, egyszer igazából. Tudhatod.
- Meglepődtél, hogy hallod a hangomat?
- Ne gondolj túl sokat magadról, az én koromban már nehéz engem bármivel is
meglepni. A kíváncsiságom azért megmaradt.
- Ugye nem feledkeztél meg rólam? - kérdezte beszélgetőtársam gúnyosan.
- Ellenkezőleg - szakítottam félbe le sem vettem a kabátomat. Tudtam, hogy ma még
találkozunk. Hová menjek érted?
- Eljöhetnék hozzád - ajánlkozott.
- Nem jó ötlet. Ha meglátna a nejem, biztosan infarktust kapna, vagy be kellene
szállítani a pszichiátriára. Inkább én megyek el hozzád.
Fogtam a tollamat és felírtam a címet, amit mondott, aztán a helyére tettem a kagylót.
Nesztelenül távoztam a lakásból, tekintélyes termetem ellenére. Bár a feleségem akkor sem
lepődött volna meg, ha ilyen késői órán meglát elmenni, hiszen amióta az egész világ Bud
Spencerként ismer, otthon a kiszámíthatatlanságom miatt elkereszteltek „marslakónak"...

A könyv tovább olvasásához és letöltéséhez be kell jelentkezned. Nem vagy még tag? Regisztrálj Most!

Szavazz:

(Nincs szavazat)