Az összes tudományos-fantasztikus író közül az 1917-ben született Arthur Charles Clarke hasonlít hozzám a legjobban.
Ő persze határozottan tagadná ezt az állítást. Megjegyezné - egyébként joggal -, hogy több mint két ével idősebb, mint én; hogy sokkal kopaszabb, mint én; és sokkal kevésbé jóképű, mint én. Na és akkor mi van? Nem szégyen az, ha valaki idős, kopasz és ronda!
A hasonlóság ott kezdődik, hogy Arthur, mint én, komoly természettudományos tanulmányokat folytatott, amelyeket fel is használ "hard science fiction" gyűjtőnéven emlegetett műveiben. Stílusa hasonlít az enyémhez, és gyakran össze is kevernek minket - legalábbis a könyveinket.
Az a tudományos-fantasztikus könyv, amelyet drága feleségem, Janet életében először elolvasott, Arthurnak A gyermekkor vége című regénye volt; a második pedig az én Alapítvány és birodalmam. Mivel Janet nem emlékezett tisztán, melyik melyik, végül hozzám jött feleségül, pedig szerintem Arthurra pályázott.
Ebben a könyvben viszont Arthur tudományos-fantasztikus történeteit olvashatják. Tudománnyal foglalkozó tudományos-fantasztikus, okosan elkülönítve egymástól. Élvezni fogják!
El kell mondanom önöknek valamit Arthurról. Úgy negyven éve ismerjük egymást, és ez alatt az idő alatt egyfolytában szeretetteljes sértéseket vágunk egymás fejéhez. (Ez ugyanígy igaz jómagamra és Harlan Ellisonra, illetve Lester del Reyre.) Egyfajta férfias kötődés ez, amit a nők, attól tartok, sohasem érthetnek meg.
Amikor két meggyőződéses alsóbb osztálybeli úriember (két marhapásztor vagy két kamionsofőr) összefut, az egyik nagy valószínűséggel vállon veregeti a másikat, és azt mondja: "Na mi van, te utolsó féreg, te kétszínű senkiházi?" Ez nagyjából annyit tesz, hogy: "Üdvözletem, barátom, hogy s mint vagy mostanában?"
Nos, Arthur és én ugyanezt tesszük - persze egy csipetnyit szellemesebben. Tavaly például lezuhant egy repülőgép lowában. Az utasoknak körülbelül a fele odaveszett, míg a többiek életben maradtak. Kiderült, hogy az egyik túlélő a kockázatos földet érési kísérletek közepette úgy őrizte meg nyugatmát, hogy Arthur C. Clarke regényét olvasta; erről egy újságcikk is beszámolt.
Arthur szokásához híven azon nyomban ötmillió fénymásolatot készített a cikkről, és elküldte mindenkinek, akit csak ismert vagy akiről hallott. Én is kaptam egyet, a hozzám címzett másolat alján kézírással ez állt: "Milyen kár, hogy nem a te regényedet olvasta! Átaludta volna az egész szörnyű megpróbáltatást!"
Egy pillanat műve volt, és már meg is született a levél Arthurnak: "Ellenkezőleg. Azért olvasta a te könyvedet, mert ha a gép mégis lezuhan, a halál jótékony megváltásként érkezik."
Ezt a szeretetteljes levélváltást felidéztem a bostoni tudományos-fantasztikus konferencián, amelyet 1989 őszén tartottak. Egy hölgy, aki újságíróként vett részt a konferencián, megdöbbent ellenérzéssel hallgatta a történetet. Nem ismerem az illetőt, de úgy képzelem, vegyileg mentes mindenfajta humorérzéktől, és semmit sem ért a férfiak közti kötekedés formáihoz - egyik formához sem. Megjegyzésem mindenesetre kiugrasztotta a hölgyet a tundrabugyiból, és arra késztette, hogy kifejezett egyet nem értésének adjon hangot a Locus magazinban.
Természetesen sosem hagynám, hogy valami nevetséges nőszemély az Arthur és közöttem fennálló szeretetteljes viaskodás útjába álljon, így befejezésül következzen még egy. Ezúttal én kezdek.
Ezt a bevezetőt ingyen írom, Arthur iránt érzett merő szeretetből. Ő persze soha nem gondolna arra, hogy viszonozza a szívességet, mert a fogához veri a garast, és hiányzik belőle az a képesség, ami bennem megvan: hogy a művészetet és a jóindulatot a pénztárcája elé helyezze.
Tessék. Némi félelemmel várom Arthur válaszát.
Isaac Asimov
New York
Örömmel olvastam Isaacnak a Mesék a Földrőlhöz írott bevezetőjét. Ahogy mondja, én vagyok az az író, aki a leginkább hasonlít hozzá. Megismételvén korábbi megjegyzésemet: mindketten majdnem olyan jók vagyunk, mint amilyennek hisszük magunkat.
Egy apró helyreigazítás: nem küldtem szét ötmillió példányt abból a Time cikkből amire Isaac utal. Egyet postáztam csupán - Isaacnak, jól tudva, hogy ő majd szétkürtöli a hírt a világban.
Végezetül következzen kihívására adott válaszom, amely rettegéssel tölti majd el szívét.
Ezennel önként vállalkozom arra, hogy megírjam következő könyvének előszavát.
Arthur C. Clarke

A könyv tovább olvasásához és letöltéséhez be kell jelentkezned. Nem vagy még tag? Regisztrálj Most!

Szavazz:

(Nincs szavazat)