Anne Rice Merrick

Armand vámpír története azzal az idegborzoló pillanattal ér véget, amikor Lestat feltámad halottaiból, és újra New Orleans utcáit járja Anne Rice felejthetetlen halhatatlanjaival. Lestat tehát él, de visszavonult a zene és az emlékezés világába. A Vámpírkrónikák e káprázatos új kötetében Lestat karizmatikus barátja és kortársa, Louis de Pointe du Lac lép elő a rivaldafénybe, akit szakadatlanul kísért az imádott és elveszített Claudia, a gyermekvámpír emléke. David Talbotnak, a titokzatos Talamasca hajdani rendfőnökének támogatásával Louis a híres Mayfair klán szegény rokonához, a gyönyörű, mulatt Merrickhez folyamodik segítségért. Merricknek, hogy megóvhassa Louis ép eszét, fekete mágiával kell megidéznie Claudia szellemét. Ám vannak más szellemek is, akik nem nyughatnak, és a vér, a vudu, a rettegés és az erőszak a szakadék szélére sodorja Merricket...

Ez a New Orleanstól a brazíliai őserdőig csapongó vámpírkönyv egyike Anne Rice legizgalmasabb, legbűvösebb, legcsillogóbb alkotásainak.

A NEVEM David Talbot.
Emlékszik még valaki rám úgy, mint a Talamasca rendfőnökére? Így hívják az okkult jelenségek nyomozóinak a szervezetét, amely-nek az a jelszava: „Figyelünk, és mindig itt vagyunk.”
Azért van valami varázsa egy ilyen mottónak, ugye?
A Talamasca több mint ezer éve létezik.
Nem tudom, hogy kezdődött. Nem ismerem a Rend összes titkát. Annyit tudok, hogy halandó életem nagyobb részében őket szolgál-tam.
A Talamasca angliai anyaházában mutatkozott meg előttem elő-ször Lestat, a vámpír. Betoppant a dolgozószobámba egy téli éjsza-kán, amikor a legkevésbé számítottam rá.
Nagyon korán megtanultam, hogy más dolog olvasni és írni a természetfölöttiről, de más dolog a saját szemünkkel látni.
De ez régen volt.
Most más testben vagyok.
És ezt a testet átváltoztatta Lestat hatalmas erejű vámpírvére.
A legveszedelmesebb és a legmegnyerőbb vámpírok közé tarto-zom. Nekem még a gyanakvó Armand is elmesélte az élettörténetét.

Talán olvasták is Armand életrajzát, amelyet én szabadítottam rá a világra.
Az a történet azzal ér véget New Orleansban, hogy Lestat feléb-red hosszú álmából valamilyen elbűvölő, szépséges muzsikaszóra.
A zene altatta el ismét: visszamerült a szótlan álomba a zárda poros márványpadlóján.
Sok vámpír volt akkor New Orleans városában: csavargók, csi-bészek, kelekótya fiatalok, akik mind azért jöttek, hogy láthassák színleges tehetetlenségében Lestatot. Veszélyeztették a halandó la-kosságot, és idegesítették öregjeinket, mert láthatatlanul és zavarta-lanul akartak vadászni.
A betolakodók mostanra eltűntek.
Volt, akit elpusztítottak, volt, akit csak elijesztettek. Távoztak a maguk útján az öregek is, akik azért jöttek, hogy nyújtsanak egy kis vigaszt az alvó Lestatnak.
Amikor ez a történet elkezdődik, már csak hárman vagyunk New Orleansban, nevezetesen az alvó Lestat és két hűséges fiókája: Louis de Pointe du Lac, és én, David Talbot, ennek a mesének az írója.

A könyv tovább olvasásához és letöltéséhez be kell jelentkezned. Nem vagy még tag? Regisztrálj Most!

Szavazz:

(Nincs szavazat)