Anne Rice A Múmia

A felvillanó fény egy pillanatra elvakította. Bárcsak elzavarhatná innét a fényképészeket.
Már hónapok óta mindenhová követték – mióta csak az első leleteket megtalálta a kopár hegyvidéken, Kairótól délre. Mintha ők is megérezték volna, hogy valami történni fog. Ennyi év után Lawrence Stratford fontos felfedezés előtt állt.
Most ismét itt voltak kameráikkal és füstölgő vakuikkal. Majdnem feldöntötték, mialatt utat tört magának a szűk, egyenetlen átjáróban az írásjelek felé, melyek a félig megtisztított márványajtón váltak láthatóvá.
A szürkület hirtelen sűrűsödni látszott körülötte. Látta ugyan a jeleket, de képtelen volt kiolvasni őket.
– Samir! – kiáltott fel. – Fényt ide!
– Igen, Lawrence. – Abban a pillanatban fáklya lobbant mögötte, és a sárga fényárban a hideg kőtömb minden részlete élesen kirajzolódott. Igen, hieroglifák, mélyen metszve és fenségesen bearanyozva, itáliai márványban. Még soha életében nem tárult elé ilyen látvány.
Megérezte Samir kezének bársonyos tapintását a sajátján, mialatt hangosan olvasni kezdett.
– „Holtak kifosztói, őrizkedjetek e sírtól, és ne ébresszétek fel lakóját, kinek haragja mérhetetlen. Ramszesz, a Kárhozott, az én nevem.”
Samirra pillantott. Mit jelenthet mindez?
– Folytassa csak, Lawrence, fordítsa tovább. Magának még gyorsabban megy, mint nekem – mondta Samir.
– „Ramszesz, a Kárhozott, az én nevem. Valaha Ramszesz, a Hatalmas, Felső- és Alsó-Egyiptom ura; Hettiták Legyőzője,
Templomok Építője; a Nép Kegyeltje; Egyiptom királyainak és királynőinek halhatatlan védelmezője az idők kezdetétől. Kleopátra, a Nagy Királynő halálának évében, midőn Egyiptom Róma provinciájává vált, az örökké tartó sötétségnek adtam magam; óvakodjék hát mindenki, aki a nap sugarait beengedi ezen az ajtón.”
– De hát ennek semmi értelme – suttogta Samir. – A Nagy Ramszesz ezer esztendővel Kleopátra előtt uralkodott.
– Ezek viszont kétséget kizáróan a tizenkilencedik dinasztia hieroglifái – ellenkezett Lawrence. Türelmetlenül söpörte félre a laza törmeléket. – És nézze, a feliratok itt megismétlődnek – latinul és görögül is. – Pillanatnyi szünetet tartott, majd gyorsan felolvasta a maradék néhány sort. – „Óvakodj hát: alszom, ahogy a föld alszik az éjszakai égbolt vagy a hótakaró alatt; és ha felkelek, nem leszek senki szolgája.”
Lawrence egy ideig szótlanul állt, a szavakra meredve. Csak távolról hallotta Samirt:
– Ez egyáltalán nem tetszik. Akármit jelent is, mindenképpen egy átok.
Lawrence vonakodva hátat fordított a szövegnek, és látta, hogy Samir gyanakvása félelemmé erősödött.
– A Nagy Ramszesz teste a kairói múzeumban fekszik – jegyezte meg Samir nyugtalanul.
– Nem – felelte Lawrence. Érezte, ahogy a borzongás végigszalad a nyakszirtjén.
– Csak egy test fekszik a kairói múzeumban, de nem Ramszeszé! Nézze csak meg a pajzsdíszeket, a pecsétet! Kleopátra idejében az ősi hieroglifákat már senki sem tudta leírni. Ezek viszont tökéletesek – a latin és a görög fordítás is páratlan gonddal készült.
Ó, bárcsak Julie is itt lenne, gondolta Lawrence keserűen. A lánya, Julie, aki semmitől sem fél. Ő úgy átérezhetné ezt a pillanatot, ahogyan senki más.
Botladozva visszahátrált a folyosón, elhessegetve a fotósokat az útjából. A fények újra felvillantak körülötte. A riporterek megrohanták a márványajtót.

A könyv tovább olvasásához és letöltéséhez be kell jelentkezned. Nem vagy még tag? Regisztrálj Most!

Szavazz:

(Nincs szavazat)